Elérkezett az adventi időszak. Várakozással, készülődéssel telik , igyekszünk ünneplőbe öltöztetni a lelkünket karácsonyig. Mit is jelent ez? Természetesen mindenkinek mást, hiszen a karácsonyra készülődés valakinek a vásárlást és a tárgyi ajándékokat jelenti, másnak talán inkább a lelki készülődést. Olvass tovább
Talán nem is gondolnánk, hogy mennyi problémánk, elakadásunk egyik fő okozója, hogy nem tudunk meghajolni az ősök előtt. Ha nem tudom tisztelni, nem fogadom el őket, akkor az bizony a saját életemre is erőteljesen rányomja a bélyegét.
Az nem válasz, hogy jó, jó, de miért ezt csinálta? Vagy miért döntött így? Miért nem volt több puszi, ölelés, dicséret, elismerés? Az nem elfogadás, hanem feltételekhez kötés. Feltételek mellett nem lehet szeretni, a szeretetet nem kapcsolhatjuk ehhez. Olvass tovább
Az év első napjait éljük. Sokan tesznek fogadalmat, hiszen új év, új lehetőség, valóban tiszta lappal indulunk.
Hogyan érdemes elkezdenünk? Mire van szükségünk, amit valóban érdemes megfogadni?
Sok évvel ezelőtt még én is fogadalmakat tettem, aztán ahogy telt az év, elkopott szinte mindegyik és egy-két dolog maradt mag az év végére. Így egy ideje már másként csinálom én is. Olvass tovább
Először csak azt érezzük, hogy mindennapi apró elakadásaink vannak, amit így vagy úgy, de megoldunk. Aztán ezek az apróságok kezdenek egyre nagyobb méretet ölteni és az elénk gördülő akadályokat súlyosnak érezhetjük, megjelenhetnek a fizikai tünetek is. Olvass tovább
Egyedül egy kapcsolatban… Hogyan lehetséges ez? Miért történik meg? És persze miért pont velem?
Gyakori kérdések, teljesen emberi megnyilvánulásaink. A kapcsolat elején még a rózsaszín köd megadja azt az érzést, amit mindig is kerestünk, megtart a biztonság érzésében, hiszen ez az a tökéletesség, ami teljessé tesz. Legalábbis ezt éljük meg…
Aztán telnek az évek és kezd elszállni a biztonságot és tökéletességet uraló köd és megláthatjuk szerelmünket a maga valójában. Miért lett ilyen? Hogyan viselkedhet így? Nem veszi észre, hogy nekem ez nagyon rossz? Elindulunk a bizonytalanság felé és kezdjük átértékelni a bennünk kialakult képet.
Ahogy kezdjük kibontani egymást, átadni magunkat teljesen egy kapcsolatban, egyszerre nyílik ki a másik számára az egész valónk. Pozitív és negatív együtt. De mi is az a negatív? Egyáltalán negatív az? Inkább csak mi „értékeljük” így. Sajnos ez a másik minősítése a saját részünkről, hiszen ami másban zavar, az nekünk egyfajta mutató, hogy mi az, ami minket még sebez, bánt, tehát dolgunk van vele.
A másik megváltoztatásához nekem nincs jogom, viszont én tudok változni és másként rálátni a kapcsolatunkra. Megérthetem, hogy miért viselkedik így, miért toporog egy helyben és ezáltal kiléphetek a bizonytalanság hálójából is.
Hiszen a saját sérelmeink tükröződnek vissza a párkapcsolatainkban is. Ami zavar a másikban, az valamilyen formában az életem része is, érdemes ezzel foglalkoznunk.
Tehát ha azt élem meg, pl. hogy a párom elhanyagol, kihasznál, önző módon viselkedik, akkor dolgom van ezekkel nekem is. Hiszen ami kiemelten nehézség nekünk, az bennünk is ott lakozik.
Ez nem azt jelenti, hogy eldobom a kapcsolatot, kilépek belőle, hanem érdemes odafordulni a másikhoz és természetesen magunkhoz is, hogy megérthessük a folyamatot. Hiszen tudjuk, ha kilépünk most belőle, a következő kapcsolatainkban ugyanúgy megjelenhet.
A Dalai Láma gondolataival:
Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, (“én jobban csinálnám”, megváltoztatnám stb.) az ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok, az bennem van.
A párkapcsolat is egy órási önismereti utazás, a kérdés, hogy élsz-e a lehetőséggel. Te készen állsz megismerni önmagad?
Sokszor találkozunk ezzel a szemlélettel, „én biztosan ezt nem így fogom csinálni, nem is értem, hogy képzelték ők…”
Döntések, helyzetek, működések, melyeket nem akarunk elfogadni a szüleinkben, pontosabban teljesen szemben állunk velük. Még felnőttként is, családos emberként is nehéz megmérettetést jelenthet.
De mi is történik ilyenkor?
Ha nem tudunk valamit elfogadni, szemben állunk valamivel, akkor azt éljük meg, hogy nincs választásunk. Egy helyben toporgunk, nincs meg az egység önmagunkkal. Ha valamit nem akarunk elfogadni a szüleinkben, akkor gyakorlatilag blokkoljuk és megtagadjuk magunkat is hiszen az életet tőlük kaptuk. Az élet felőlük áramlik felénk. Nem csoda hát, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.
Érdemes megfigyelni magunkban, mi az, amit nehéz elfogadnunk?
Sokszor megtörténik, hogy látunk egy mintát a családunkból és mélységesen elítéljük. Pl. a szülők állandóan veszekedtek, aminek a gyerekek szem- és fültanúi voltak, sok volt a büntetés, kevés időt töltöttek velünk, mindig siettek stb.
Ezt nem is akarjuk elfogadni, így biztosan szembe jönnek még életünk során ezek a helyzetek. Ezek az útmutatóink, kicsi kis jelzőlámpák, melyek emlékeztetnek rá, ezzel még dolgunk van. És ha igazán megfigyeljük, arra is rájövünk, hogy ezek a szituációk bosszantanak a leginkább minket. pl. rossz párkapcsolatban élünk, nincs időnk semmire, állandó rohanásban vagyunk és a gyerekeink ugyanúgy végighallgatják a veszekedéseinket.
Mire ad ez nekünk lehetőséget?
Elfogadni, hogy a szüleink ennyit tudtak adni. Annyit adtak, amennyit csak tudtak. És amikor elfogadunk, akkor nyílik meg a lehetőségünk a választásra.
Ha megértjük, hogy akkor, abban a helyzetben ez volt számukra a maximum, a minden, amit tenni tudtak, akkor lehetőségünk nyílik tágabb perspektívából szemlélni a dolgokat. Tiszteletben tartom a döntéseiket és nekem van lehetőségem máshogy dönteni.
Bármilyen hihetetlen, sokszor ez a szemlélet is sokat segíthet a mindennapjainkban. Hiszen megkapjuk ajándékként azt, hogy ezt a terhet már nem visszük tovább.
Böjte Csaba soraival zárnám, hiszen ennél szebben nem is lehetne összefoglalni:
„Boldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját, mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne. ”